A francia elnök előrehozta egy nappal a kormányülést, hogy utána elutazzon pihenni

Emmanuel Macron francia államfő kedden előrehozta egy nappal az eredetileg szerdára tervezett kormányülést, hogy utána néhány napra - a mindenszentek ünnepére - elutazzon pihenni ismeretlen helyre.

Szakértő: Franciaországban jellemző a kormányátalakítás

Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő szerint a franciáknál jellemző a kormányátalakítás, ezért nem számít különösnek, hogy Emmanuel Macron francia államfő új belügyminisztert nevezett ki.

Macron pártjának vezetője az új francia belügyminiszter, három miniszter távozik

Christophe Castanert, a kormányzó Köztársaság lendületben vezetőjét és a parlamenti kapcsolatokért felelős államtitkárt nevezte ki Emmanuel Macron francia államfő belügyminiszternek a két héttel ezelőtt lemondott Gérard Collomb helyére - jelentette be kedden a francia elnöki hivatal.

Ismét tízezrek tüntetnek Emmanuel Macron reformpolitikája ellen Franciaországban

Több mint hatvan francia civil szervezet, egyesületek, szakszervezetek, valamint a Jean-Luc Mélenchon vezette radikális baloldali Lázadó Franciaország mintegy nyolcvan helyszínen szervezett szombaton felvonulást tiltakozásul Emmanuel Macron államfő gazdaságpolitikája ellen.

Harminc párizsi önkormányzati képviselő az utcán töltötte az éjszakát a hajléktalanok támogatására

A havazás és a mínuszuk ellenére mintegy harminc, nemzeti trikolórt viselő önkormányzati képviselő az utcán töltötte csütörtökre virradó éjjel az idei év egyik leghidegebb éjszakáját Párizsban, hogy így hívja fel a közvélemény és a döntéshozók figyelmét a hajléktalanok helyzetére.

A francia jobboldal vezetője szerint Nicolas Sarkozy államfőként lehallgatta a minisztereit

Nicolas Sarkozy volt francia államfő lehallgatta saját minisztereit, a tavalyi elnökválasztás jobboldali jelöltje, Francois Fillon korrupciós botrányának kirobbantása mögött pedig Emmanuel Macron jelenlegi államfő áll - állítja Laurent Wauquiez.

Szakértő: egyre többen elégedetlenkednek Macron miatt Franciaországban

Magyar Ágnes Zsófia Franciaország-szakértő szerint egyre többen "zsörtölődnek" Emmanuel Macron francia elnök intézkedései miatt, de a népszerűsége nem csökkent jobban, mint elődjének ugyanennyivel a megválasztása után.

Franciaországban teljesen új politikai helyzet alakult ki

Franciaországban a tavaszi elnökválasztási, majd nemzetgyűlési választások után teljesen új politikai helyzet alakult ki: a hagyományos politikai pártok szétestek, s a politikai élet egyetlen szervezet, Emmanuel Macron államfő Köztársaság lendületben nevű mozgalma körül szerveződött újjá.

Emmanuel Macron a nők elleni erőszak leküzdését mandátuma egyik legfőbb feladatának jelölte meg

Emmanuel Macron francia államfő szombaton bejelentette, hogy a nők és férfiak közti egyenlőség megteremtését és a nők elleni erőszak elleni küzdelmet tekinti ötéves mandátuma egyik legfőbb feladatának.

Elemző: Macront sokként érhette az eredmény

A Századvég vezető kutatója szerint a német választási eredmény sokként érhette Emanuel Macron francia elnököt, aki attól ijedhetett meg, hogy nem tudja majd véghez vinni az Európai Unió reformját célzó centralizációs csomagját.

Élő adásban írta alá a francia elnök a közélet megtisztítását célzó törvényeket

Élőben közvetítették a francia hírtelevíziók pénteken, amikor Emmanuel Macron államfő aláírta a közélet megtisztítását célzó törvényeket.

Egy francia kormánypárti képviselőnő pénzért szervezett idegenvezetést a nemzetgyűlésbe

Megrökönyödést váltott ki Franciaországban pénteken egy kormánypárti képviselőnő esete, aki saját vállalkozásán keresztül térítésért cserébe szervezett idegenvezetést a nemzetgyűlésbe, ahova egyébként ingyen látogathatnak el az állampolgárok.